Pap Gábor Attila versei

Amikor rájössz, az élet nevű vásznon, nincs visszavonás.

Sárgul egy levél, fák közt társas magányban, tudattalan hull.

Csak azt láthatod, mindegy milyen távcsővel, nézed - a múltat.

Egy cetlin lobog, a tegnap üzenete, ne felejts élni!

Léptek a csendben, szavak a némaságban, őrzik a titkot.

A fák sárguló lombjai közt, átszűrődő naplementében csepergett, édes-keserű íze az Elmúlásnak.