Pap Gábor Attila versei

Mindegy mit írok, a nagy cselekedetek, csendben érnek célt!

Időtlen időmben, betűket kódolok, versekké. Rövidek, mint egy emberöltő, s hosszabbak életemnél.

Majd ha nem leszel, nem fogsz semmit már bánni, azt az egyet csak.

Tűz gyúl bennem is, amikor lángot gyújtanak. Hatalmam sötét lesz, mihelyst visszaélnek vele. Távolságom végtelenre nő, ha sarokba szorítanak. Halált hozok minden élőre, ha elpusztítanak. Hanem esélyt kap az, aki rám talál. De elfelejt örökre, ki elárulja lényegem! Ki vagyok én?

Nincs oly szótagszám, mely haikuba teszi, gondolataim.

Gyűlölve szeretsz, mint nyári zivatarral, eső ahogy hull. Szeretve gyűlölsz, mint idő amint megszül, s hagy meghalni.