Pap Gábor Attila versei

Attól még mert meggyűlöltem élni, nem jelenti azt, hogy kirúgom lábam alól az élet nevű sámlit noha már nyakam köré fonták jövőmet. A legegyszerűbb minden gond legmélyén feladni.... De küzdeni sem éri meg mindig, ha egy új kezdet ígérete a jelenlegivel való szakítás. Viszont egy új kezdettel sem fogok tudni megmérettetni, ha az előzőt is feladtam. Szóval a hűség és kitartás valaki és valami mellett egy olyan gesztus, amit csak akkor teszünk ha elköteleződésünk erősebb a velük folytatott dacnál így a harc amelyet vívunk nem önmagunk vagy mások legyőzésén, hanem elfogadásán múlik. A holtak feladata az, hogy segítsék a még élőket és nem az, hogy magukkal rántsák, az élők feladata pedig az, hogy ne adják fel amiért elődeik is megküzdöttek.

Tán tévedtem csak, vihar a lelkemben dúl, nem körülöttem.

Úgy vártalak mint pattanó mag föld alá temetve az új Tavaszt, de eltávoztál mint Naplementében elérhetetlen csillagok ...

Rátaláltam az év legnagyobb emberére, a hónapok decemberére..... jötte oly gyors volt mint az egész év múlta, nem hagyott esélyt, hogy köszönthessem kevesebb búval.... de kedvem annyira azért mégse szegé, elébem a boldog esztendő az új év, belé vetem minden nagy álmom tervem, meg sem állok míg mind célom el nem értem! Öreg de nem vén a December, bölcsebb mint hét én lett volna belőlem, nem csak mert ő a tizenkettedik időben, de az egyetlen kit Január úgy követ, hogy számára óévben viselt terhe ér véget, mind cipelt súlya az évnek December vállára ül, mert csak ő képes viselni az egész évet töretlenül. Gördülnek a naptáron az évek számai, csak ismétlődnek benne napok, hetek, hónapok nevei, egy dologgal mégse számolhat a naptár, hogy ki miként tekinti benne feladatát, feltéve nem csak a vágy erős hanem a tettek is érte, és a siker sem garantált de több az esélye, mint száz kimondott szónak beváltatlan ígérete.