Pap Gábor Attila versei

Sétálok a városban, az utcán merev álarcok, egyik-másik jelenetben mind átváltozott. Most a hőst látom, majd a hentest, hirtelen ő lett orvos míg a hősből tettes. e színházban én csak tapsolok, e színházban én csak tapsolok. Nem tudom siessek vagy várjak, féljek e vagy járjak, de most meg két szatír mutat hármat, az egyik pap míg a többi csak áhítat. E színházban én csak tapsolok, e színházban én csak tapsolok. Tanidő van, diákok mindenütt, a tudomány a kezükben a tanulság az utcán, s míg írják a házit, amott bírál a szülő s felel a tanár. E színházban én csak tapsolok, e színházban én csak tapsolok. Jár a kéz a nagy munkában, füstöl a papír de már a kályhában. A poéta tépi a haját, nem éri ihlet, a fotós meg csak fényt képez. E színházban én csak tapsolok, e színházban én csak tapsolok. Már majdnem vége az utolsó felvonásnak, mikor kiáll a bohóc és a dob pereg, attrakció! A tekintet merev, s míg a dob pereg a függöny lemegy. Bravissimo! És én csak tapso...