Bravissimo!

Sétálok a városban, az utcán merev álarcok,
egyik-másik jelenetben mind átváltozott.
Most a hőst látom, majd a hentest,
hirtelen ő lett orvos míg a hősből tettes.
e színházban én csak tapsolok,
e színházban én csak tapsolok.

Nem tudom siessek vagy várjak,
féljek e vagy járjak,
de most meg két szatír mutat hármat,
az egyik pap míg a többi csak áhítat.
E színházban én csak tapsolok,
e színházban én csak tapsolok.

Tanidő van, diákok mindenütt,
a tudomány a kezükben a tanulság az utcán,
s míg írják a házit,
amott bírál a szülő s felel a tanár.
E színházban én csak tapsolok,
e színházban én csak tapsolok.

Jár a kéz a nagy munkában,
füstöl a papír de már a kályhában.
A poéta tépi a haját, nem éri ihlet,
a fotós meg csak fényt képez.
E színházban én csak tapsolok,
e színházban én csak tapsolok.

Már majdnem vége az utolsó felvonásnak,
mikor kiáll a bohóc és a dob pereg,
attrakció! A tekintet merev,
s míg a dob pereg a függöny lemegy.
Bravissimo! És én csak tapsolok,
Bravissimo! Ujjongva tapsolok.