Pap Gábor Attila versei

Mikor ott ülsz majd, és egybe remegnek veled, az új világ szelét hajtó művek, csendbe zárt zajra leszel figyelmes. Arra amit akkor hallanak, amikor tettre cserélik a szavakat. A működő világ zaját hallod majd, vele te is működni fogsz végül. Felismered magadban az eddig nem létezőt, és ahogy szárnyra kapsz, feledteti veled a múlt időt, boldog magad ismerőjévé válsz. Csak eközben értettem meg, mit jelent az, ha valaki úgy dönt, lecseréli a földet az égre.

Az élet, mely ott dobog minden szívben, amiért lélegzetet veszel, mely megadja az egyetlent, és az utolsót. Megadja a vágyat, hogy érezd, az öt érzék csodáit, talán kevés, talán elég, a legvégén úgyis emlék. De ne hidd, hogy értelmetlen, küzdelmes de szép és édes, ha legvégén harapod majd, gyümölcsét a sikernek! Míg fiatal korod titán visz, felfényli azt is ki benned hisz, megmutatja, hogy amerről jöttél, teljesen más mint amerre a cél vitt. De ne hidd, hogy értelmetlen, küzdelmes de szép és édes, ha legvégén harapod majd, gyümölcsét a sikernek! Mikor elüti az utolsót, az egyetlen ott lesz, ott vigyázza majd, visszatérni haza a tied. De ne hidd, hogy értelmetlen, küzdelmes de szép és édes, ha legvégén harapod majd, gyümölcsét a sikernek!