Pap Gábor Attila versei

Akit várnak, szeretnek, akit nem vár senki, elfelednek. Lassú múlásába temeti, mi a társat máshol teremti, feláldozható létük, mit nem nehéz feledni. Akit várnak, az hiányzik, ha nincs, hiánycikk. Én meg csak megint nézem, ebbe nincs pénzem, se apró mi csörren, a lelkem csak: el innen ...

A természet önmagát írja felül. Az ember is része ennek a természetnek! (Az ember nem írja felül a természet törvényeit, mivel a természet része az ember is, így a természet önmagát írja felül.)

Rég voltam otthon, az indulás és érkezés, hol ott maradt lábnyomom, nem az a hely ahonnan ered, minden ami most vagyok, csupán ahol lakom. Minden nap megjárom útját, a hazai földnek, és csorba kapuk százai, mutatják zárva tévedéseim, melyeknél zarándok lelkek jelzik, távol kerültem a jótól. Megbánó szemekkel, vetek némi belátást, hogy kiforgattam egy világot, és mintájára másokét is, épp ideje hazatérni, újra megtalálni otthonom. Mikor elindultam e messzi útra, odaadták a visszatérés kulcsát. De ez nem kaput nyit. Egyiket se. Ezzel a másokkal való harcot zárom, és az önmagamba vetett hitet nyitom, így térni haza háborús világomból.

Fogadj melléd! Másnak néma csend, hűen vállalok esküt irántad, és mi lényeged sosem mondom el másnak! Szabadítsd fel kíntól fájó lelkem! Talán mindegy volna, mi másnak most a más, és e másság nekem nem egymást, hanem a különbséget jelenti, mi szétválasztja az egészet. Már látom! Némán hangos csak igazán az üvöltés, és azt csak teremtője hallhatja, ki nem idegen felismerni, a kíntól terhes hallgatást. Mert nem érdemes a szó, ha viselője némán se kell, és az érzés ha magyarázni szükség, minden hangja értelmetlen, akár a pokolba jutott könyörgés!

Mit minden porcikám hátra kíván, magam mögött az elmúlt 15 évet, vezekelnem kell e ki tudja miértet, csak a hangos csönd marad válaszul: nincs menedéked! Kifosztották lelkemből a hitet, csak a küzdés maradt erős méreg, a harag, a düh és a csak azért is: Soha ne adjam fel ... nincs menedéked! Nincs menedékem senki előtt, csak elmaradásaim beváltatlan ígéret, minthogy egyszer lesz jobb is, elmarad mint a nagy Ő, nincs menedéked! De lesz még napja a jövendőnek, "Az Úr napját szenteld meg!" És ki miatt a hit szétválaszt, ki bennem hagyod a vétket - tudd: nincs menedéked!