Egyedül visz az élet-vonat, látod rohanni a fákat, a madarak repülnek, mégis a levegőben állnak. Veled száguld az idő, ráncot ereszteni mosolyodra, mi soha nem öregszik előttem! Nélkülöz az élet, és egyedül vagy úgy érzed, mert sokan irigységből, a wc-n húznak le. Sárgul már a irigy-fa levele, de mondok valamit: az ősz irigyeidnek köszöntött be! Érzéseid szirmai, mit sem kókadnak, ha van ki gondozza őket, talán örökké kitartanak, talán örökké érdemes lesz, talán a talán is biztos lesz, a halálon innen és odaát! Ha tudnék varázsolni, most eléd ugranék, egy csokor virággal, és meglepnélek vele, majd odasúgnám, te is érsz annyit mint, mindenki más... ...de lehet nekem kicsit többet...