Pap Gábor Attila versei

Mindig lesznek akiknek sose leszel elég jó, nekik mindegy jó vagy e egyébként vagy rossz, utálni fognak tiszta szívükből, vagy legalábbis letojnak nagy ívből. Mindig voltak radar szint alatt akik: sunnyogva csendben kivárták mi lesz, hang nélkül követtek figyelemmel, titkon drukkoltak, vagy a pokolra kívántak. De mindig vannak akikre számíthatsz, valós időben nyújtanak támaszt, legyen akár otthon akár a munkahelyed, ami megvan csak az hajt előre.

Már nem keresed a szavakat, Már nem hoz lázba az akarat, Már nem létezik szó arra amit érzel, Már nem bírod soká amit elviselsz. Már nem értesz egyet senkivel, Már nem nézel ki az ablakon, Már nem sétálsz rikító napfényben, Már nem kérsz és nem hiszel. Már nem akarsz tetszeni másnak, Már nem haladsz az úton amin mások járnak, Már nem teszel fel több kérdést, Már nem vársz több választ. Már nem érdekelnek mások, Már nem érdekelsz másokat, Már nem alkotsz hasznosat, Már nem érsz semmit. Már nem bánod egyik vétked sem, Már nem riaszt meg sem ember sem Isten, Már nem félsz szembenézni a tükörrel, Már nem látod magad mert már nincsen.

  ( ezt hallgattam közben )

Sosem akartam más életét kiszínezni, bár tettem volna így, helyette kiszínezték az enyémet, feketére festették….

Nem hívja randevúra a születés a halált... ...vagy épp akkor jegyezték el egymást? Megesküdtek: szép életed záloga a küzdés lesz.

Holt ág mi nem növeszt több virágot, holtág mi nem folyat vizet tovább, hol tág a szűkében fogott elmúlás. ( Közben ezt hallgattam. )

Kiültem a domb szélére, megnézni a lenyugvó Napot, kedvesen fújta arcomra, a szél a lágy mezei illatot. Megpihenni nyugszik az ember és csillag, a bolygó és minden mi él ezen a féltekén, sebesen viharzanak át emlékeim, a még hunyorgó napsugarak lágy ölén. Este van. Hol ilyenkor meleg vacsora gőzölög, édesanya ültet asztalhoz minden éhes gyerkőcöt. Máshol tüzes vasak égnek kohókban, kovácsok gondos kezei alatt pereg a munka hangosan. Mind e lenyugvó Nap fényében teszik az élet legjavát, miként a bort töltik - úgy vetik itt a búzát, miként a kenyeret sütik, úgy gondozzák a szőlő ágát, és a termést, a siker gyümölcsét együtt aratják. Elköszönnek az utolsó esti fénysugarak, nyugodni szállnak vele bogarak, madarak, csak én ülök itt még a domb szélén, hogy még millió napot láthassak az érkező éjszaka egén.

Büntetésem lassan elveszi az utolsó képességem is, hogy kiüzenek a kínból – mert volt mivel – volt mit – eddig. Akkora a közöny és az érdektelenség, hogyha súlyként mérnénk, fekete lyukká roskatná a lelket, miben eddig a szeretet csillaga fűtött legbelül. Elveszi az eszemet! A tudat nem hasad tovább mert nem lesz mivé. Felemésztik az egymástól elszakadó gondolat - párok, a végakarat akár a Hawking - sugárzás, elpárologtatja elmém minden részét, mi lényem egésze. Oly páratlanul pusztulok ki e világból, mint a legnagyobb prímszám mit valaha törni próbáltak, mi e törésben csak önmagával és eggyel osztozhat. Beáll a rend, a végeláthatatlan magány, s a világ végre újra önmaga lesz, a létezőbe vezeti a nincs fogalmát.

Sometimes fear is the only correct answer in uncertainity, sometimes we let to run away those who we loved, sometimes what we did is return in other ways. Everything connected to each other in different interactions, everything changing without stop to transform, everything exists but isn’t at the same time. Energy is not disappear – only transform, Energy keeps the world unbalanced, Energy is the answer to your question. What is energy? What related to self-organising? What is the answer to want to living? How would you write it to formulas? How would you prove the existence of nothing? What is the goal of the program what a DNA stores for execution? Are we only biological machines? Are we condemned to eternal questions? Are we all in the prison of the only five senses?

Legnehezebb a nélkül, súlyos a nincs. Amikor rágondolok, egy őszinte és tiszta világ köszön rám, kik már nincsenek velem... nem mondják - szeretlek, nem ölelnek át, ott vannak ahova elvágyom, amikor innen elvágyom: odaát. Falat emelt közénk a halál, az elmúlás, de élni adtak életet, folytatni amit ránk bíztak, és ez életben csak egyet tehetünk: sose adjuk fel! ( Közben ezt hallgattam .)

És én néztem a szálkereszteket, a segédvonalak közt megláttam fejed, bátran hátra néztél, és láttad, hogy célba vettelek. A tűzparancsról magam rendelkeztem, megvártam amíg eldöntötted, gyáván elmenekülsz, vagy olyat teszel, amit mindnyájan megbánunk. Végül rád állítottam az irányzékot, visszatartottam a levegőt, és útjára küldtem a döntésemet: mindnyájan felelősséggel tartozunk a tetteinkért! Ez a mondat egy régi tényt igazol: A megtérülések törvényét, mely ugyanabból a forrásból ered, mint a vadász és vad amelyet űzött.