Pap Gábor Attila versei

Boldogságod fontosabb, mint tulajdonod, menj találd meg! Elengedtelek, mint viharos felhők, az eső könnyeit: Szomorúan, haragosan, hiányoddal. Távolodom, kisüt utánam a Nap, felszáradnak a könnyek. Mosolyogj ha tudsz, felejts ha mersz, ó lelkiismeret! Ha őszinteségem bántó, élj hazug álmokban, hol hiába vallasz igazat!

Egy világot látok, elhagyatott kísérteties és lepusztult, emberek menekülnek. Az emberek nem egymás elől menekülnek, valami nem stimmel, olyan furcsa az ég... Egy töltés mellett lépkedek, nem jár semmi a síneken, a jelzőlámpák tiltószínben. Mi történik? Hol van mindenki? Valamitől félnek? Hirtelen zajt hallok egy árnyék, majd eltűnik, hangrobbanás a távolban. Egy fa mögé bújok a bozótosban, várok és figyelek, olyan ismerős mégis ez a hely. Már jártam itt, már azt is sejtem mi történik, azt is - részint az én döntésem miatt. Ha jól emlékszem valakit meg kell itt várnom, az őrtoronyba a váltást a töltés mellett, valakit aki fontos, hogy itt legyen. Nem jön és én félek. Tudom mi történik, azt is tudom, hogy láthatatlanok, bárhol és bármikor ott lehetnek. Olvasnak a fejemben, tudják mire készülök, és tudják... mindenemet. Jön! Most kell észnél lennem! Zavart gondolatokkal próbálok védekezni, arra figyelni amiről terelni kell a gondolataimat. Eddig sosem sikerült, az árnyak egyre zajosabbak...

Te hogy írnád le? Szavakkal - ami boldoggá tesz, írnád -e egyáltalán? Vagy csak megélnéd, őriznéd mint fénykép a pillanatot, amit csak te látsz? Vagy leírnád, mert volna rá tehetséged, s a fénykép mit vele kirajzolnak elmék, mindben megörökíted? Lám én eddig azt hittem, elég a boldogságot megélni, mi csak a mienk! Ám a boldogság ezer íze a pillanatnak, mi ugyan egyként marad emlék, de számtalan árnyalata van. Írva is - tartva is boldog az emlék, a pillanat mely eleven és örök, írva elmeséli - tartva csak neked marad.

Kimaxolva, kipörgetve, a vágyak kiégetve. Gyáróriások füstjében lebeg a cél: minél előbb - minél többet élni még, mert közeleg a vég. Mindenki útja a sajátja, hiába keresztezi másét, csak az övét látja. Egyetlen cél, bármi áron, a túlélés. Zsákutca idő, egyirányú, nincs visszaút. Tudott bűnökkel, tudatlan tettekkel, halunk ki.

Ha mindünkből kettő van, egy párhuzamos világban, és ha egymás inverzei vagyunk, én ma gazdag és boldog ember vagyok, odaát... Mind mi itt torz kín, az ott idilli mámor, ami itt Robin Hood nyila, ott pezsgős pohár és egy eskü, mely két életet köt össze. De ami ott siker, azért itteni valóm megfizet, a fizika alapvetése: minden megtérül, minden összefügg. Ami itt hit, ott bizonyosság, ami ott elkerült bánat, azt én itt mind megélem, de legyen inkább így: Legalább egyikünk boldog legyen!