Pap Gábor Attila versei

... and Merlin hasn't said any words, watching a spell becoming true by: casting curses by keeping silence, leaving destinies to fate ...

Ültem mint bárki más, magam előtt a valóság hordalékaival, hol apadt vize már felszáradt, az áradó közönynek. Most a patkányok hordják széjjel, minden egyes maradékát, mik egy az egyben emésztik meg, gusztustalan ízüket. Bennük további férgek tivornyáznak, így épül e vaskos élősködő-lánc, hol kik irigyek lettek egymás javaira, még nem tudják mi e valóság. Majd ahogy a csend szépen ráterül az éjre így férgesednek az erények is, ma ki barát - holnap ellenség s kirág boldogot - boldogtalant az élők sorából. De a csend - a legerősebb fájdalom, némán tart igazat - hamisat, zajt csak a korhasztó idő csap, mi elmúlik fölöttem ahogy fölötted is fog.

Nem hittem volna, hogy szabadságom, anyámra korlátozódik majd, ki mindvégig kitartott mellettem. S mindenki más alábecsül eldob majd, mint lyukas kukából szél hordta szemetet. Mert hogy embernek nem kellek, hát nagy a verseny. De hogy még a kukának sem, na ez a szabadság! Oda fújja szemét életem a szél, amerre ő és óhajtja; amerre ő jár.

The most dear compliment, that where I hid myself is: You.

No matter who you are, no matter who I am, only one thing matters, we are still different, in playing the game: Human.

Azt hiszem, ha már senkinek nem mondanak szavaid semmit, a legkifizetődőbb, ha e világban már csak csöndben maradsz. Utáljanak-szeressenek mást.... úgyse érik utol a változást. Majd eljő mindenek vége, amiben mindenki egyként lesz semmivé. Az lesz a közös nevező

Amikor a köd átölel, mint sors karjai az életedet, a sötét rád ereszkedik, mint pók a faágakról, szemed hirtelen fantáziád lesz, mint rémálmaidban felfedett titkaid. Nem fogja kezed majd senki, mint árva él hazátlan, úrrá lesz feletted a bánat, mint sötétség a világegyetemben, s várod majd gyújtson valaki fényt, mint Nap világít a bolygók között, majd megtanulod örök életedre, mint a sosem változó állandók, hogyha nem ment meg senki, mint angyalok az esendőt, akkor nincs visszaút, mint holt fel nem támad a sírból. Ám ha mégis felébredsz majd, mint száz éves álom a könyvekből, tudni fogod szükség volt rád, mint fény nélkül a virág nem nő, csak egy célod marad tovább, mint életnek az élni akarás, szeretni és szeretve lenni, mint az egyetlen körforgás.