Mintha az üdvösségünk a halál lenne csak,
úgy riogatnak a mindennapok,
minthogy reggel itt felejtette anyám az óráját,
és rajta jelképesen járt a mutató…
És e hangnem is untató, mint a kismutató,
járja óráit minden nap, lassan – csendesen.
Így munkálkodik a fájdalom is bennem,
lelkemben és ereimben míg el nem fojt.
Mint régi rossz bakelit, a kopott tű alatt,
meg-megakad egy mondatnál,
„Hiába menekülsz, hiába futsz,
a sorsod elől futni úgy se tudsz...”
Ez telíti meg unásig az amúgy is zavaros poharat,
ettől távolodnak el legmesszebb a kapcsolatok,
s ez öli meg leghamarabb azt,
kire vissza-visszaborul, mígnem végleg elhallgat.
úgy riogatnak a mindennapok,
minthogy reggel itt felejtette anyám az óráját,
és rajta jelképesen járt a mutató…
És e hangnem is untató, mint a kismutató,
járja óráit minden nap, lassan – csendesen.
Így munkálkodik a fájdalom is bennem,
lelkemben és ereimben míg el nem fojt.
Mint régi rossz bakelit, a kopott tű alatt,
meg-megakad egy mondatnál,
„Hiába menekülsz, hiába futsz,
a sorsod elől futni úgy se tudsz...”
Ez telíti meg unásig az amúgy is zavaros poharat,
ettől távolodnak el legmesszebb a kapcsolatok,
s ez öli meg leghamarabb azt,
kire vissza-visszaborul, mígnem végleg elhallgat.