Határok, magány és a híd

A visszafojtott kimondatlan szavakkal,
elmulasztott kifejező tettek,
mint vízfelszíni tükörképünk,
ránk mereng az esti holdfényben.

A mulasztott eszmeiség árnyéka,
amely visszavonhatatlan,
akár a kimondott szavak hatalma,
mivel kihalhat egy ember méltósága.

E sötétbe beborít egészen,
oly élettelen mint a csend,
melyben ha nem látnak, nem hisznek,
ha nem hallanak, nem ismernek.

Ha nem vagy senki, nem létezel.
Az élő holtak ily birodalmában,
magányosan szemlélődik a remény.
Nincsen ünnepe annak, hogy megszülettél.

Hidakat építs világodba,
ne burkolózz önzőn határaiba,
mert ha elvesznél benne magányosan,
a híd elvezet oda hol mások még várnak.

A híd garancia szándékaidra,
hogy gondoltál másra is,
így tettél egy nemes gesztust,
mely megmarad mindkét irányban.