Már mindent

Már mindent elvettek tőlem,
csak az életemet nem,
meghagyták érezni,
ami elválaszt mindenkitől.

De gyáva ember volnék,
ha engedném vakon felfaljon,
a pokolba zuhant angyal imája,
nem az én fohászom.

Megvagyok itt két világ közt,
a sehonnan sehová vezető úton,
egyedül várok,
ülök az emlékek padján.

Miként, hogy itt ülhetek,
láthatom e két világnak láthatatlant,
örök tanulságul jut:
mindenből egyszer adatik.

Ha elveszítjük még a halálunk előtt,
többé nem kapjuk vissza.
Miként a barátot, úgy a szerelmet.
Miként a legfőbb erényt, a becsületet.

Már mindent elvettem magamtól,
csak az életemet nem,
meghagytam érezni,
ami elválaszt mindenkitől.

Épp időben

Igazából most jöttem rá, hogy mindig egyszerűbb a fájdalomból negatívat írni, mint úgy pozitívat, hogy ha fáj is, de megőrzöd soraidban a re...

Népszerű