Nincs az az ember

Még miként szólíthat az élet?
Egyre hűvösebb hajnalon,
mivel hiába várom a tavaszt,
csak egy újabb holnapot.

Már túl mindenen, mit leírtam rég,
mint egy kietlen kastély,
miben szellemek keresnek életet,
miben nappal az éj, és éjjel a nappal.

Bevilágít az ablakon a fény,
s én ott állok,
hol máskor, mások,
küzdöttek azért, hogy megérjék a holnapot.

Valaha az élet csordogált ereimben,
erőre s előre törtem tőle,
most pedig miért is?
Köszönhetek el mindezektől.

Azért nem lesz egyszerű.
Kezdve az alapokkal mit leégettem magam alá,
nem vakarja fel semmi és senki.
Nincs az az ember, ki meg tud hazudtolni!

Vegye el bárki vagy bármi életemet,
fektessenek síromba arccal lefele,
amit egyszer már megtettem,
azt már nem teszik meg még egyszer, helyettem.

A képzelet elszáll, a cselekmény örök,
csak energiával érhetsz el távokat,
vagy áldozol, vagy fel fognak áldozni,
úgy élj, hogy ne tudjanak helyettesíteni!