Lopva pillantás

Művész maga az élet is,
nem tudni mit alkot ma,
mivel festi át kedvem,
ha fakón várnám a holnapot.

De a távolban közelít egy árny,
egy lopva pillantás,
egymásba látás egy pillanat csak,
aztán tovább vitt minket a muszáj.

Így telt ma az estém,
s az életből nem fogy ki a festék,
ma éppen szürreális,
hogy amit ad aztán elvész.

De a távolban közelít egy árny,
egy lopva pillantás,
egymásba látás egy pillanat csak,
aztán tovább vitt minket a muszáj.

Ahogy távolodott,
kettőnk idejét láttam,
visszafelé telni,
aztán az út végén eltűnni végleg.

De a távolban közelít egy árny,
egy lopva pillantás,
egymásba látás egy pillanat csak,
aztán tovább vitt minket a muszáj.

A művész ez a kis szerény élet,
mi sorsokat szőtt a sok ember létébe,
örökké alkot sosem pihen,
és íme alászignózom e művet:

De a távolban közelít egy árny,
egy lopva pillantás,
egymásba látás egy pillanat csak,
aztán tovább vitt minket a muszáj.