Megint alszom az éjjel.
Rám tört a napvégi fáradtság,
íme ledőlök az ágyra.
Hajnali mámoros álom,
feltör az elme világa,
verkli fejemben a valóság.
Ott állok világok ajtaja előtt,
belépnék keresem a kulcsot,
zárva előttem nyílik az ajtó,
alagút látszik a fény végén.
Hosszú asztal széles előttem,
bársony szőnyeg amin állok,
dohányfüst száll felém a levegőben,
pökhendi figura int ülve felém,
ing - nyakkendő, cigi és whisky.
Mutatja felém a füst szálló fellegét,
magyarázza miért vagyok én itt,
dühödten mered rám az egész lénye,
számon kéri tőlem az életemet,
míg válaszolok közben észre sem venni,
megint újra elégett egy csikk.
Végére érek már nem szól az ének,
mit régi rádió üvölt,
csak tartja a kezét meglepett arccal,
fogja a whisky-t és nagyot kortyol,
majd hozzám szegezi a választ:
jobb nekem újra a földi pokolban,
mennyországgá tenni benne a létet.
Rám tört a napvégi fáradtság,
íme ledőlök az ágyra.
Hajnali mámoros álom,
feltör az elme világa,
verkli fejemben a valóság.
Ott állok világok ajtaja előtt,
belépnék keresem a kulcsot,
zárva előttem nyílik az ajtó,
alagút látszik a fény végén.
Hosszú asztal széles előttem,
bársony szőnyeg amin állok,
dohányfüst száll felém a levegőben,
pökhendi figura int ülve felém,
ing - nyakkendő, cigi és whisky.
Mutatja felém a füst szálló fellegét,
magyarázza miért vagyok én itt,
dühödten mered rám az egész lénye,
számon kéri tőlem az életemet,
míg válaszolok közben észre sem venni,
megint újra elégett egy csikk.
Végére érek már nem szól az ének,
mit régi rádió üvölt,
csak tartja a kezét meglepett arccal,
fogja a whisky-t és nagyot kortyol,
majd hozzám szegezi a választ:
jobb nekem újra a földi pokolban,
mennyországgá tenni benne a létet.