Nem tudok nagyon mit írni, így hát szűkösen teszem…. Elpilledtem mint a harmat a
reggeli napfényben… s most tovaszállnak elképzeléseim, hogy nagyot álmodjak az új évben….
És még írhatnék szépet, hogy a fű zöld, és az égben kékek a színek….
És minden szívhez szóló szónak őszinte szószólója az ének…
De már elfáradtam költőnek, ki senkit nem érdekel….
S repüljön a pacsirta, s daloljon másnak más dalt a szívébe!
Hirdesse igazát a szavaknak hol hallgatnak rá!
S felejtsen el örökre ki csak tudni akart, ismerni nem!
Daloljon neki pacsirta, dalolja virágosra a májust,
mert a tavasz már nem az én évszakom.
Szívembe örök nyár költözik,
vár a strand üdítő pezsgése…
Még akkor is jobban érzem magam benne,
ha mindezt csak nézem…
És fürdőnadrágban sörrel a kezemben várom
amíg egyszer csak rám köszön a:
VÉGE!