Amikor felhők fölött jártam

Jártam az égben,
keresztül mentem felhőkön,
néhol látva,
néha vakon bíztam benned,
még akkor is kitartottam,
ha már minden más figyelmeztetett.

Ahogy ritkult a levegő,
a magassággal sötétült az ég,
egyre inkább arra gondoltam,
mennyire egyedül vagyok idefönt.
S nem csak az egyedüllét,
hanem nagyságom zsugorodott.

Miközben fogalmam sem volt,
hányan figyelnek fent és lent.
Köztük van e vigyázó szeme,
a mindenhatónak,
vagy bármi másnak mi ellentmond,
a Fermi-paradoxonnak.

A világegyetem aprón száguldó porszeme,
az voltam odafönt,
a tolóerő kötelességteljesen,
teljesítette a feladatot,
mintha tudta volna ő sem hibázhat,
amikor felhők fölött jártam.