a szépet vagy a bánatot.
Tükrében megmutatkozik valódi arca,
minden értőjének és félreértőjének,
kik individualista eszmékkel
lassan felperzselik a világot.
De inkább a költészet adjon menedéket,
mint az egoista eszmék...
Már - már kiszól innen is,
hogy ki vitte a lyukas zászlót égetni,
közben ennek állított bandériumot,
és a legrosszabb, hogy nem tud róla.
Fénytelen világunk mint a kihűlt univerzum,
egyre távolodunk egymástól magunkba roskadva,
és a kritikus tömeg átesik minden túloldalán,
felemészteni mi közelébe merészkedik.
Ismerünk ilyet odakint: Saggitaruis A neve,
ott ér véget a Tejút amin mindannyian járunk.
Ösvényén minden értékünk levetettük,
Ruhátlan páncélunk az Ego véd minket már csak,
és nem fogjuk fel, hogy pajzsunk bár erős,
csak illúzió a valóság veszélyeivel szemben.
A közös nevező elveszett - nincs és köztudott,
hogy a nullával való osztást nem értelmezzük.
S a szép, a jó körénk korlátozódik,
azokra akik még ismerik a szeretet fogalmát,
akik gyakorolják és nem félnek nem csak kimondani,
hanem örömet szerezni a másiknak.
Elismerni őket annak akik,
elfogadni és nem átformálni szolgáknak.