Ugrás a fő tartalomra

Az individualizmus boltívei alatt

Mindegy milyen költészettel írod le,
a szépet vagy a bánatot.
Tükrében megmutatkozik valódi arca,
minden értőjének és félreértőjének,
kik individualista eszmékkel
lassan felperzselik a világot.

De inkább a költészet adjon menedéket,
mint az egoista eszmék...
Már - már kiszól innen is,
hogy ki vitte a lyukas zászlót égetni,
közben ennek állított bandériumot,
és a legrosszabb, hogy nem tud róla.

Fénytelen világunk mint a kihűlt univerzum,
egyre távolodunk egymástól magunkba roskadva,
és a kritikus tömeg átesik minden túloldalán,
felemészteni mi közelébe merészkedik.
Ismerünk ilyet odakint: Saggitaruis A neve,
ott ér véget a Tejút amin mindannyian járunk.

Ösvényén minden értékünk levetettük,
Ruhátlan páncélunk az Ego véd minket már csak,
és nem fogjuk fel, hogy pajzsunk bár erős,
csak illúzió a valóság veszélyeivel szemben.
A közös nevező elveszett - nincs és köztudott,
hogy a nullával való osztást nem értelmezzük.

S a szép, a jó körénk korlátozódik,
azokra akik még ismerik a szeretet fogalmát,
akik gyakorolják és nem félnek nem csak kimondani,
hanem örömet szerezni a másiknak.
Elismerni őket annak akik,
elfogadni és nem átformálni szolgáknak.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Része vagy az egésznek

Mindig csak a baj volt veled, s most itt vagy - jobban utálod magad mint bárki, kezedben egy kődarabbal készülsz, megbosszulni mindent mi bánt, hogy arcon vágva tükörképed, s szilánkok milliói adják hírül ki voltál egykor - és ki soha nem leszel már! A földön heverő apró csillagok közt, minden darabban ott sejlik zokogó arcod képe. Ha könnyek közt is de tudod, hogy nélkülük ha nem vagy, ők sincsenek nélküled - s fájjon bár elviselhetetlenül a maró magány megannyi mása, neked akkor is - így is megérte! Mert inkább egy hű magány, mint száz csalfa szerelem, inkább oltár elé őt viszed, mint bármely hazug félt, hogy ti ketten örök egészként nyújtsatok egymásnak hajlékot, osztozni örömben - és kitartani minden bánatban, halálon innen és túl minden hazugságon. Része vagy az egésznek, egyedül semmi nincs, s lehet a magány nem dicsőség, de egyként győztes minden első helyezett, vidd az igazat az egyetlent, tudd az igazat a kegyetlent, minden mi őszinte magányos, nem társa hamisság vagy álca, ön...

Ego

Én vagyok a te árnyékod, a méreg a poharadban, a sötét az éjszakáidban, a félelem a lelkedben, az álom, mikor lehunyod szemed.

Nem kiált a szó

Ha az ember szépre vágy, ne adj neki igazságokat. Az igazság rút arcától, eltorzul ő maga is. Ha az ember többre vágy, hagyd hogy több legyen. Tetteivel maga is szembesül, s ha rossz, végérvényesen. Ha az ember nem ember többé, te sem lehetsz más. Kezed épp oly véres ebben, mint mindannyiunké. Nincs oltalom e sokadalomban, és nem mind végzi lakodalomban. De ember az is ki nem szól s nem kér, ki ajkáról nem kiált a szó: Segítség!