Legenda a szép igazságokról

Egyszer volt, hol nem volt,
a kurta farkú üveghegyen innen,
de még az óperenciás malacon túl,
ahol a vak tyúk szegek után túr,
kapirgál - a szárnycsapás meg - megáll,
pillangó száll Holdra az éjjel,
de a Hold ragyogása oly csaló,
mint ember jelleme jóra való.

S mind - mind csillag az égen,
csalfa szempárok néznek le minket,
elérhetetlen múltból,
miközben vak reménnyel festjük
szívünk vérvörös falára vágyaink,
és szerelmesei leszünk Egónknak,
minden kapuját bezárva ezzel,
az igazságoknak amiket keresünk.

A fény után szaladunk,
e tömegtelen hírnökeinek a múltból,
és nem vesszük észre legláthatóbb
igazságunk maga az alagút,
amiből nem a fény visz ki minket,
hanem a legsötétebb igazság:
az értelem. Mert még a fény is hiába,
ha nem tudjuk róla, hogy fény.