Ha eljön az idő

Miután benned csalódtak,
és te is csalódtál kiben lehetett,
már csak a világegyetem juthat menedékedül.

Az a közeg mely megszülte még a Földet is - és vizet,
megannyi elemi erő - természet anyjaként,
miből az ember csak elvehet - de ha ad az nem csak embereké.

A világegyetem csodájaként születtem én is,
még az engem vérig gyűlölő ellenfeleim is,
kik ma talán boldogabbak az én szenvedésemtől -

De nem erre szült minket e világ egyetemes nagysággal,
becsülni épp többre becsülöm helyem itt magamnál,
hogy egyáltalán még lehetek.

Talán egyszer bocsánattal bír szertelen fiatalságunk,
és nem mérnek életünk végéig azok nyers döntéseivel,
talán az értelem is egyetemes - talán még lesz együtt élni kivel.

Most csak a csillagokat látom e sötét úton,
mely már régóta kísért s csak remény hunyorog e csillagokról,
de még látom utam magam előtt.

Hogy megtérve a célhoz úgy viseljem a végsőt,
hogy volt értelme és nem önzőn egyedül semmiként,
de egyenrangú emberként térhetek végső nyugalmamra.

Ám hiszem a megtérülések törvényét mi tőlem függetlenül dolgozik,
ha már nem érzem hatását jó cselekedeteimnek itt a Földön,
majd fogom érezni ölelését a világmindenség gondviselő karjainak.