A világ sivárványán nincsenek színek,
a jelen világ értelmében nincsen lélek.
Rá kellett jönnöm én is csak 1x élek.
Még remélek ...
Remélek ...
momentumokat, melyeket e világ még gyárthat.
Ékes fényképekké, melyekkel élhetek még,
s marad több más hátra, mint az elmúlás és az öregség.
Oly tehetetlen lét ez, miben nincsenek színek,
melyből ki és elvesztek kik velünk egykor éltek,
s kikkel valaha lényünk együtt ébredt,
nem kellett mitől ha volt miből - félnem!
Mára mind elvesztek, a semmivé emlékké lettek.
Hiányoztok ti egykor hű barátok, szerelmek!
De ha már így nem vagytok csak pillanatképek,
keret nélkül az idő falán, tudjátok egykor én is...
Én is ott voltam ám! Ott, hol a nap sütött. Ott, hol
a vihar állt, s nem volt sivár benne a szivárvány!
Színes volt mint egykori gyermekkorom,
nem veszve nyomát később felnőtté el-, elválásom.
Épp időben
Igazából most jöttem rá, hogy mindig egyszerűbb a fájdalomból negatívat írni, mint úgy pozitívat, hogy ha fáj is, de megőrzöd soraidban a re...
Népszerű
-
Pap Gábor Attila vagyok, a sokadik a világhálón és egy másik azok közül aki versek írásával is foglalkozik. Körül-belül 2014 óta. Legelső we...
-
Mindig csak a baj volt veled, s most itt vagy - jobban utálod magad mint bárki, kezedben egy kődarabbal készülsz, megbosszulni mindent mi bá...
-
Egy követ szorítok, mint fogam közt a homok, markomban úgy porlik szét. Nem számít manapság más, csak a jó, csak a szép! Ne is gondolj...
-
Ha az ember szépre vágy, ne adj neki igazságokat. Az igazság rút arcától, eltorzul ő maga is. Ha az ember többre vágy, hagyd hogy több legye...
-
Én vagyok a te árnyékod, a méreg a poharadban, a sötét az éjszakáidban, a félelem a lelkedben, az álom, mikor lehunyod szemed.
-
Két világ közé kerültem, mindkettőt ismerem, egyikhez sem húz reményem. Közéjük megnyugodni, így tértem. Sokkolt a hír, hogy nem kellek...
-
Nem mindig az barát aki a legjobban ismer, nem mindig az szeret aki a legkedvesebb hozzád, nem mindig attól kapsz aki a legtöbbet adhatná,...
-
A disztópia ajtaját a káosz lakatjával zárták, kulcsát pedig elrejtették mindannyiunkban.
-
Mindegy ki vagy, ki voltál, egy számít: most hová tartasz? De kit ott hagysz, futni hagyod e, vagy levetni magadról, menekülsz, vagy...
-
Mit nekem a boldogság giccstől rózsaszín, vattacukor édes felhőn könnyed áhítata, ha van erősebb a jónál és szebbnél, ha a gyerekkor a felnő...