Eredetileg éltem

Elfogyott szókincs mi nem takarja az érzéseket,
kialudt érzések melyek nem szülnek kifejezéseket
és egy élet melybe nem vittek színt a lehetőségek.

Kialudt gyertyákról maradt emlékek fényében ülök,
nézem ahogy visszautazom az időben,
hogy feleannyival előtte többre mentem mint most járok.

Már nem (én) kiáltok!
Múltba merengek és tovább állok benne, előre
ami valójában visszája az útnak, történteknek.

Egykoron mi egy koron a világgal szinkron most aszinkron,
korong mi most forog visszafelé, vissza az utam elé,
hol most járok ismét egykoron, egy koron és egy rokon:

Az idő.

Vele utazom a lét vonatán, és érkezem a falanszter állomásán,
oda, hol nem néznek rám, mintha ismernének régről,
vissza-, visszaint egy régi ismerős ki egykor fiatalon még élő volt.

Gyanútlan visszaintek én is majd rájövök, kinek intettem,
valamikori ifjúkorom miből egy darab itt maradt e világ elől,
melyben ezt megfogalmazom, s melyben elutazom.