tavaszi felhők záporozzák a földet,
hiú reményeket fűzöl valamihez,
mivel zárt kapukat döngetsz,
március, nekem te vagy a végzet!
Ha volna még hitem benned,
hogy hozhat szeled jó változást,
most ott lehetnék...
nem kéne azt hinnem,
március, nekem te vagy a végzet!
De a böjti szelek egyre csak elfújnak,
velem - bennem most már mindegy.
Az írás és a szó is tovaszáll,
nincs helye több őszinte érzésnek,
március, nekem te vagy a végzet!
S hogy az indulat alább száll,
tudomásul veszem,
"nem lehet mindenki boldog",
lassan lehunyom szemem,
március, nekem te vagy a végzet!
Álmom messze jár e tavaszi éjben,
az igazat látja végre.
Az vagyok benne mi igazán akarok,
de nem maradhat így örökre,
március, nekem te vagy a végzet!
hogy hozhat szeled jó változást,
most ott lehetnék...
nem kéne azt hinnem,
március, nekem te vagy a végzet!
De a böjti szelek egyre csak elfújnak,
velem - bennem most már mindegy.
Az írás és a szó is tovaszáll,
nincs helye több őszinte érzésnek,
március, nekem te vagy a végzet!
S hogy az indulat alább száll,
tudomásul veszem,
"nem lehet mindenki boldog",
lassan lehunyom szemem,
március, nekem te vagy a végzet!
Álmom messze jár e tavaszi éjben,
az igazat látja végre.
Az vagyok benne mi igazán akarok,
de nem maradhat így örökre,
március, nekem te vagy a végzet!