Áttekintő

Lehet nem voltam senki,
csupán egy a sok közül,
ki ma fél a haláltól,
és rabja az elmúlásnak.
Ha újra kezdhetném,
jobban vigyáznék magamra.

Az érték bár mulandó,
jobb az ha soká tart,
hullócsillag esztendőkben,
az élet csak egy pillanat.
Nekem lehet elég,
de másnak elmúló emlék.

Az élet mily törékeny,
ezt sokáig nem tudtam,
aztán elmúlt rá húsz év,
és harminc felett,
fél-hatvan évesen,
megingott a szilaj öntudat.

Keserednek a hétköznapok,
monotonná válnak a reflexek,
és a felgyorsult években,
nincs kinek hiányozz,
ha családod sincs,
még annyira sem vagy.

Születésünkkel mindannyian,
kaptunk egy esélyt,
így vagy úgy rájön az ember,
talán minden rajta múlt csak,
miként magunk birtokoljuk,
csak mi dönthetünk sorsunkról.

A lehetőséget mint szabadságot,
még megkapjuk kelléknek,
és megint csak rajtunk múlik,
miként viseljük benne létünket.
Miként formál hasznot és valót,
közös céllal e tágas öntudat.

Az élet felelősség,
mindenki akkora terhet visel,
mit őseik rá hagytak,
s mindenki annyi feloldozást kap,
amennyit érte tenni képes,
fontos, mert az élet véges.