Messze-távol

Emlékszem, mikor iskolám kapujából,
érettségi után kiléptem, éreztem -
rosszkor voltam sokáig rossz helyen.
Megadták az értelmet,
de az élet el is vette azt.

Nagy árat fizettem fiatalságomért,
megtanultam, nem létezik bocsánat.
Legbelül aki mindig voltam,
tudta, valahol ott a szebbik világ,
mi lelkemnek kedves.

Messze-távol hol rám vár, ki engem keres,
és ő is tudja jól, megtalálom egyszer.
De azóta messzebb a távol,
távolabb a messzebb,
az elmúlás került egyre közelebb.

Vágyam mit se törődve hamvaiból,
néha lángot idéz a szívembe,
ekkor fényében meglátom a fájdalmat,
mily sötét, mily hatalmas,
csöndet suttog a fülembe így szól:

Ki rád várt, már más szavára hallgat!
Elkerültük egymást, mert menni kell,
a türelem rózsája hervadt virág,
szépség és szörnyeteg,
hazug mesevilág!