a nincsbe nincsként hullni alá,
értelem által válni értelmetlenné,
ezt jelenti mind elfeledve lenni.
Kit a szükség porrá hantol,
akként száll alá a földnek,
miként a Föld teremtetett,
némán beszélget a csenddel.
Van szörnyebb a halálnál,
és az a semmire való élet,
az ember minden fájdalmával,
keserűen keseríti meg az édest.
Körötte minden elfogy,
az idő, a társak, barátok,
végig nézi ahogy elevenen,
eltemeti a magányos átok.