A tér-idő szövetén

Ahogy haladok,
újra és újra feltámadok,
nincs csak jó és csak rossz,
mindkettő van.

Hol egyik diadalmas,
hol másik veszedelmes,
az állandó változásban,
egyikünk sem tökéletes.

Ugyan minek a szó panaszra,
vagy minduntalan dicsérni a jót,
egyik a másik nélkül,
összehasonlíthatatlan.

Két ellentét mi nélkül,
nem volna mozgásban a világ,
egymást szolgálják,
az egyensúlyt tartják.

E két rész együtt egész,
s igaz ez minden alkotásra,
mely egységet teremt,
a világ egyetemében.

És igaz minden erőre is,
mely idővel szertefosztja őket.
A pillanat örök csak,
mely nyomot hagy.

A tér-idő szövetén,
minden kölcsönhatásban van.