Epilógus

Epilógus

A végén majd eltűnődsz,

mindenkivel együtt,

miért voltak soraim,

oly lázadón bűnösök,

mint magam is voltam.

És még vagyok.

Gyógyíthatatlanul,

vérző sebeken,

az utolsó vércsepp,

mi most beheged.

Nem szól többé,

fájdalmas és szép szó.

Egyáltalán nincs szükség,

oly untatóan átitató,

fájdalmat lobogtató,

lángot oltó oltalomra.

Mit szavaim hordoztak,

éveken és kínokon át.

De mit nekem a kín,

mikor már vesszőt fut a világ,

és milliárdok fájdalma is kevés,

hanem eltörpülök ezek mellett.

El, messze a hegyek felett,

hol új világ szele fúj.