A csapatok dél felé vonultak a tűzerő csökkenni látszott a
frontvonalban, ám ekkor a célszemélyt védelmező egység ekkor ért
küldetésük utolsó szakaszához. Az egyre növekvő feszültségben egyre
kíváncsibbá váló kísérő katonák végül faggatni kezdték a célszemélyt,
mégis mi az amiért a fél világ az elpusztításán dolgozik? Nem
válaszolhatott a kérdésre, azzal nyilvánvalóvá tenné a küldetés miértjét
és ezzel a végzettel még a katonák sem mertek volna szembenézni. Inkább
tűrte, hogy faggassák, lökdössék és szidkozódjanak miatta, pontosan
tisztában volt a felelősséggel és a teherrel amit képessége rárótt. A
katonák furcsállták, hogy mindig a jó úton vitte őket a kíséret pedig
gyanakodni kezdett, vajon honnan tudja merre kell kerülni a
frontvonalat. Ekkor hirtelen felüvöltött a célszemély:
- Rohanj!!!!
A katonák eleinte gyanakodtak, de amikor látták, hogy fejvesztve menekül, nyomába eredtek:
- Megőrültél? Mégis mi a fene történik?
Alig, hogy kiértek az épület roncsai közül, hatalmas robbanás rázta meg a teljes iparnegyedet.
Nem értették mi történik, ekkor az egység vezetője hozzá szegezte a kérdést:
- Honnan tudtad, hogy ott fognak robbantani?
- Nem tudtam! - Éreztem.
- Mii? Hogyhogy érezted?
- Fogalmam sincs...
- És most mit érzel?
- Most? Félelmet!
A katonák kezdték sejteni, hogy valami nem hétköznapi esettel van
dolguk. A vezetőjük a rádióhoz nyúlt, és mielőtt beleszólt volna, a
célszemély elkapta a kezét:
- Eszébe ne jusson!
- Mégis mi folyik itt?
Ekkor a célszemély választás elé állította az egyre kíváncsibb és zsörtölődő egységet:
- Két választásuk van:
1. Vagy átadnak a megbeszélt helyen 5 perc múlva és biztosítják az útvonalat,
2. Vagy magukkal az élen fogják végleg elpusztítani a bolygót!
- Persze utóbbi esetben kiderül miért forrong a világ, maguk ennek tudatában pusztulhatnak el, és érteni fognak mindent!
A kérdés tehát az? Mi fontosabb? A küldetés, vagy a válasz a kérdésükre?
- Jól van emberek, irány a nyugati a szektor 4 perc maradt az átadásig, javaslom, hogy húzzunk bele!
Felültek a járművekre, és talpig fegyverkezve teljes sebességgel indultak az átadási ponthoz.
- Miért nem engedte, hogy berádiózzam az ellenőrzőpontot?
- Többet tudnak rólunk mint azt valaha gondolná!
- Ugyan honnan? Felhős az ég, a drónok a demilitarizált zónán keresztül
nem közelíthetik meg a területet? Mégis hogyan tudhatnák?
- Ne kérdezősködjön ezredes!
- Amikor megérkeztek egy közepesen kis sárkányú 6. generációs lopakodó
vadászbombázót pillantottak meg egy álcázott hangárépületben.
- Mi a fene?
- Na de ez együléses!
- Hogy fog maga..... Uram Isten!
Mire kimondta volna a kérdést az ezredes, a célszemély már a sisakját igazgatta a fejére, és csak annyit mondott:
- Ha jót akar, sose gondol többé! Legalábbis fontos dolgokra semmiképp!!
- Mégis mit jelentsen ez? És miért nincs fegyverzete ennek a fenevadnak?
- Nincs szükség rá!
Amikor átadták a fogadó személyzetnek a pilóta ekkor már készen állt a felszállásra.
- De Uram! Hol vannak a taktikai műszerek? És a HUD is csak a repülőgép
tulajdonságait mutatja, nem tudtuk rendesen előkészíteni!
- Nincs szükség rá!
- Egy pilóta műszerek nélkül?
- A következő kérdése az volna honnan fogom tudni az útvonalat, aztán pedig az, hogy mivel hárítom el az ellenséges rakétákat!
- Honnan tudta?
A kabintető lezárult a hajtóművek pedig indulásra készen várták a pilóta vezérlését.
Kigurult az átadási pont alfára és teljes gázzal megkezdte a felszállást, majd a rádióba csak ennyit mondott:
- Tango Hotel Romeo
Ekkor meglepetésszerűen indultak rakéták a gép irányába és az amit utána
láttak a levegőben - tette nyilvánvalóvá az egység számára, hogy miért
nem voltak taktikai műszerek, miért nem voltak fegyverei és honnan tudta
mind a robbanást, mind a feltett kérdésekre előre a válaszokat. És
értették meg miért válaszolt félelemmel arra a kérdésre, hogy most mit
érez!
Mindig csak a baj volt veled, s most itt vagy - jobban utálod magad mint bárki, kezedben egy kődarabbal készülsz, megbosszulni mindent mi bánt, hogy arcon vágva tükörképed, s szilánkok milliói adják hírül ki voltál egykor - és ki soha nem leszel már! A földön heverő apró csillagok közt, minden darabban ott sejlik zokogó arcod képe. Ha könnyek közt is de tudod, hogy nélkülük ha nem vagy, ők sincsenek nélküled - s fájjon bár elviselhetetlenül a maró magány megannyi mása, neked akkor is - így is megérte! Mert inkább egy hű magány, mint száz csalfa szerelem, inkább oltár elé őt viszed, mint bármely hazug félt, hogy ti ketten örök egészként nyújtsatok egymásnak hajlékot, osztozni örömben - és kitartani minden bánatban, halálon innen és túl minden hazugságon. Része vagy az egésznek, egyedül semmi nincs, s lehet a magány nem dicsőség, de egyként győztes minden első helyezett, vidd az igazat az egyetlent, tudd az igazat a kegyetlent, minden mi őszinte magányos, nem társa hamisság vagy álca, ön...