Ott álltam előtte. Aznap esett. Fekete esernyőt tartottam a fejem fölé,
megadtam az ilyenkor szokás tiszteletet. Néztem a nevet és a dátumot.
Mindvégig azon töprengtem, hogy temethetnek el valakit aki még él.
Hallom, ahogy azt mondja nem haltam meg, amíg élsz én is élek. Csak ez
már egy másik világ. Itt az én fantáziám formálja azzá ami.
Ő tudta! Már várta a pillanatot.
Mindig is irigyeltem amiért előre tudott számolni mindennel. Hirtelen ég
el aki nagy lángon ég el. Így tette ő is és ezt pontosan tudta.
Még fél óra van az indulásig. Töprengek…
Mi az amit ott hagytam benne és mi az amit ő hagyott énbennem. Vajon
tudta én mivel kell számoljak ha már nem lesz? A második évszámot úgy
vésték a sírkövébe mint az örökkévalóságot. Ez az örökkévalóság amit
bennem hagyott és a még ne menj el amit én benne. Mindkettő kellően
akkora teher, hogy azzal egyikünk sem tud megbirkózni. Peregnek az
emlék-filmkockák. Amikor fiatalon olyan jelentéktelenek voltunk
egymásnak aztán összefújt minket a szél és amin keresztül mentünk
elválaszthatatlanul összekötötte életünket. „Míg a halál el nem
választ.” A halál mely még ezen esküt is jogosult megtörni! Nem baj, ő
ezzel is számolt. Biztosan tudta ha kérdésemre az örökkévalóság a
válasza akkor még találkozunk.
Lejárt az idő… - mennem kell!
Mindig csak a baj volt veled, s most itt vagy - jobban utálod magad mint bárki, kezedben egy kődarabbal készülsz, megbosszulni mindent mi bánt, hogy arcon vágva tükörképed, s szilánkok milliói adják hírül ki voltál egykor - és ki soha nem leszel már! A földön heverő apró csillagok közt, minden darabban ott sejlik zokogó arcod képe. Ha könnyek közt is de tudod, hogy nélkülük ha nem vagy, ők sincsenek nélküled - s fájjon bár elviselhetetlenül a maró magány megannyi mása, neked akkor is - így is megérte! Mert inkább egy hű magány, mint száz csalfa szerelem, inkább oltár elé őt viszed, mint bármely hazug félt, hogy ti ketten örök egészként nyújtsatok egymásnak hajlékot, osztozni örömben - és kitartani minden bánatban, halálon innen és túl minden hazugságon. Része vagy az egésznek, egyedül semmi nincs, s lehet a magány nem dicsőség, de egyként győztes minden első helyezett, vidd az igazat az egyetlent, tudd az igazat a kegyetlent, minden mi őszinte magányos, nem társa hamisság vagy álca, ön...