Vajon ered -e szerelem abból a folyóból,
miben áldozatok vére csordogál,
gyilkos manufaktúrák keze után?
Egy -e a kettő? Két egy!
Hull -e porba ki érdemli,
vagy csak veszett csaták zászlai alatt,
kergetőznek tragikus balladák?
Egy -e a kettő? Két egy!
És kísérik -e angyalok az ártatlant,
kit hóhér akaszt,
tétlen nézni ahogy akasztják?
Egy -e a kettő? Két egy!
Lehet -e örök egyik is,
ha a halál az élet halála,
és az élet a halál halála?
Egy -e a kettő? Két egy!
Mikor odaérsz a kötélhez,
tudni fogod -e a választ,
ha számon kérik tőled?
Egy -e a kettő? Két egy!
De még egyszer nem születsz,
aki voltál nem lesz többet,
igaz lesz -e még a képlet?
Egy -e a kettő? Két egy!
Mindig csak a baj volt veled, s most itt vagy - jobban utálod magad mint bárki, kezedben egy kődarabbal készülsz, megbosszulni mindent mi bánt, hogy arcon vágva tükörképed, s szilánkok milliói adják hírül ki voltál egykor - és ki soha nem leszel már! A földön heverő apró csillagok közt, minden darabban ott sejlik zokogó arcod képe. Ha könnyek közt is de tudod, hogy nélkülük ha nem vagy, ők sincsenek nélküled - s fájjon bár elviselhetetlenül a maró magány megannyi mása, neked akkor is - így is megérte! Mert inkább egy hű magány, mint száz csalfa szerelem, inkább oltár elé őt viszed, mint bármely hazug félt, hogy ti ketten örök egészként nyújtsatok egymásnak hajlékot, osztozni örömben - és kitartani minden bánatban, halálon innen és túl minden hazugságon. Része vagy az egésznek, egyedül semmi nincs, s lehet a magány nem dicsőség, de egyként győztes minden első helyezett, vidd az igazat az egyetlent, tudd az igazat a kegyetlent, minden mi őszinte magányos, nem társa hamisság vagy álca, ön...