Emberem sincs nem hogy Istenem

Ott vagyok minden estében,
meghalni a naplementében,
eltűnök mint ki sosem volt,
elfelednek mint az esti égboltot.

Keserű verseim mind hiába,
másom nincs mivel szolgáljak,
eddig sem hallott sem ember sem Isten,
eztán sem leszek élő itten.

De a csend, a halál szava,
már nevemen szólítgat,
minél némábban megy el mellettem az élet,
annál élesebb hívószavának ereje.

Húsba vág mint farhátba a bárd,
de a bánat szérumától már ez sem fáj.
Kiirtott magából a lét mi önmagával boldog,
Ki írt ott a toll, mi értem volt szónok.

Senki sem látszik a sötétben,
se én, se te nem tudtunk egymásról,
és elárulom e sötét hatalom az uralom,
minden meghalásban.

Se élve se holtan nem fényes a sötét,
csak az számít amit megvilágít a fény.
Ha holttestem látszik csak tisztán - megkapod,
vele az érzést is mely addig cserben hagyott.