Ugrás a fő tartalomra

Világ csicskája

Hozzám két ember kellett,
de elég volt egy dolog,
amiért eltemettem magamban Istent,
és megértettem, hogy miért diadalmas a halál,
minden élet felett.

Noha halandóságunk csak szög a falban,
rá a képet az az elfuserált világ akasztja,
mely abban a szobában él és virul,
ami felnevelt és most eltemet
minden kepesztésem ellenére.

Ha Istent kiveszem az egyenletből,
vele kivonhatjuk a Poklot is.
Nincsenek. Addig vannak - voltak,
amíg elhittük másoknak akik szintén emberek
és akik szintén nem láttak se sátánt se angyalt.

Hanem e világunk maximuma maga az ember.
Ha nem válsz azzá amivé a tömeg húz,
ha nem keringsz a tömeg körül,
univerzumi törvények egész sorozata lök ki
a mély űrbe új kalandok vagy a megsemmisülés felé.

Ma már csak dolgozom.
Kinek? Minek? Magamnak a túlélésért.
Míg belül rég holt vagyok,
odakint a világ pusztul tovább - tovább,
világ csicskája - szolgálatra kész.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Része vagy az egésznek

Mindig csak a baj volt veled, s most itt vagy - jobban utálod magad mint bárki, kezedben egy kődarabbal készülsz, megbosszulni mindent mi bánt, hogy arcon vágva tükörképed, s szilánkok milliói adják hírül ki voltál egykor - és ki soha nem leszel már! A földön heverő apró csillagok közt, minden darabban ott sejlik zokogó arcod képe. Ha könnyek közt is de tudod, hogy nélkülük ha nem vagy, ők sincsenek nélküled - s fájjon bár elviselhetetlenül a maró magány megannyi mása, neked akkor is - így is megérte! Mert inkább egy hű magány, mint száz csalfa szerelem, inkább oltár elé őt viszed, mint bármely hazug félt, hogy ti ketten örök egészként nyújtsatok egymásnak hajlékot, osztozni örömben - és kitartani minden bánatban, halálon innen és túl minden hazugságon. Része vagy az egésznek, egyedül semmi nincs, s lehet a magány nem dicsőség, de egyként győztes minden első helyezett, vidd az igazat az egyetlent, tudd az igazat a kegyetlent, minden mi őszinte magányos, nem társa hamisság vagy álca, ön...

Ego

Én vagyok a te árnyékod, a méreg a poharadban, a sötét az éjszakáidban, a félelem a lelkedben, az álom, mikor lehunyod szemed.

Nem kiált a szó

Ha az ember szépre vágy, ne adj neki igazságokat. Az igazság rút arcától, eltorzul ő maga is. Ha az ember többre vágy, hagyd hogy több legyen. Tetteivel maga is szembesül, s ha rossz, végérvényesen. Ha az ember nem ember többé, te sem lehetsz más. Kezed épp oly véres ebben, mint mindannyiunké. Nincs oltalom e sokadalomban, és nem mind végzi lakodalomban. De ember az is ki nem szól s nem kér, ki ajkáról nem kiált a szó: Segítség!