A szokás hatalma

A 0. hatványon élek,
sem többet sem kevesebbet nem kapok.
Számonkérik mégis mire vittem,
mikor nélkülem fosztották ki sorsom.

De nem is én számítok egyáltalán,
már senki nem él a másikért.
Minden érzékünket kipörgetjük,
mint golyót a rulett-kerék.

Szerencse vezérünk mutatja utunk,
ugyanannyi garanciát vállalva sikereink felett,
mint amennyi áldozatot hozunk,
akárkiért - akármiért.

Megint büdös az igazság,
illatos minden varázslat,
mely trükkökkel élősködik tudatunkon,
mi által hívei leszünk sarlatánoknak.

Ez az álom ringat minket
a végső nyugalomig,
hogy sose vegyük észre valódi értékünk,
megóvva magunkat a szabadságtól.

Láncaitok elméteken csörgetik fogságtok,
ám a tudat börtönében nem látszik a rács,
ami mögé emberségeteket zárták önzőn
és hova egótok száműzte józanságotok!

Lehajtott fővel sunnyogunk az utcán,
majd fotelforradalmárként harcolunk
a virtuális térben... pajzsunk az anonimitás,
mi megvéd minket őszinteségünktől.

Mint egy rossz cognac részegít 1 estéig,
hogy reggel újra kezdve a napot,
ismét hajtsuk unott mókuskerekünk,
megújulásra képtelenül.