A szavak

A szavak mik csak akkor nyújtanak ölelést,
mikor kebléhez ki húz már nem érez irántad,
mikor szemében érted a tűz már nem lázad,
és hibbant pillanatában sem érted kiált már.

A szavak mik akkor válnak hűséges barátainkká,
mikor hűséges barátaink már nincsenek többé,
a fényképeket összetépnénk,
és felárba számolják az élvezetet a sarkon.

Igen azok a fránya szavak lesznek utolsó menedékeink,
ha a nyikorgó ajtót nem olajozza többé vágyottaid lábnyoma,
ha a holt lelkeket akarjuk megérteni a könyvtárban,
és tudást többé nem szerezhetünk máshol.

A szavak a kulcs ismeretlen tartalmú írásokhoz,
mikben sokszor több van mint harmatgyenge életedben,
a könyvek nem kiáltanak hangosan és nem fröcsögnek fórumokon,
mélyen tisztelik távolságod mit csak olvasva győzhetsz le.

Hogy majd a napon amikor nem lesz már annak se értelme,
kezed íróeszközt vagy klaviatúrát ragadva tintába üvöltse
fájdalmát vagy billentyűkbe üsse - utolsó reményeddé téve,
hogy valaki majd olvasva megismer és feltámaszt sírodból.