Csak úgy

Mit nem írtam még le?
Már lassan mindent,
tollba mondtam érzéseim,
elmeséltem történeteim.

Az élet dolgait oda és vissza,
de vajon érnek e mind célba?
Vagy tévesztettem és félre értenek?
Bár annál többre tartom az embereket.

Ég felett végtelen honol a csend,
ahogy idebent is ez történik mélyen,
csend honol, sötét és hideg üresség,
csillag fúziója által lehet csak melegség.

Már-már úgy érzem messzebb látok,
oly megszokott fényhiányban állok,
hinta manőverezek emberek között,
s kilökődöm, mint az újszülött...

Az napvilágot láthat én a vak szerencsét,
sikereim kovácsolt vasának kihűlt feketeségét,
az életem értelmetlen szerkezetkészségét,
börtönébe zárt tudat ébredhetetlenségét.

Összeroppanásig remélem a reményt,
s ha össze is roppanok,
vonzerőm úgy lesz nagyobb,
s nem áll meg senki az eseményhorizonton!