Amiben úgy gondoltam,
kiírhatom ami fáj,
hogy könnyíteni könnyű lesz,
és többé újra nem fáj,
de a kimondott szavak,
leírva még veszélyesebbek!
Mert gyarapodnak,
és egyszer rácsodálsz,
hogy Úr Isten,
ez mind az én fájdalmam,
és még mindig nincs vége.
Írom, és majd a halál fejezi be!
Kiveszi kezemből a tollat,
lelkemből a maradék életet,
büntetésként az utolsó megrovást,
a lélektelen semmit,
értelem és érzelemtől mentes,
végtelen fekete ürességet.
Ezzel oldozni fel minden vétkem,
hogy ki bátor lesz olvasni,
ha egyáltalán fennmarad,
a varázsige szívemhez,
mi leveti túlvilági láncaim,
a halálos kötet mi visszahív egyszer.