Menni némán emberek közt,
kiknél vadrózsa álmok szőnek,
új világból új füzért,
kiknek nem fénylik fel,
hogy mi a valódi érték,
ugyan! Mit tudnám én is?
Ma mi a fontos? - Tévednék!
A züllött világ zajában,
nem találom a helyem,
és amikor meglátom az ízlést,
az igénybe öltözött magányt,
rokonszenvet érzek köszönni,
ám míg kalapomat emelném,
váratlanul köszön rám a csalódás.
Váratlanul akár a hirtelen közízlés,
ahol a közönségesnek van közönsége,
hallgat bennem mocsár érzelem,
miben elsüllyed az élet szépsége.
Igény lett az igénytelenségre,
ízléses ízléstelenséggel átszőve,
legalább az irigységet látnám!
De csak üres tekintetek árulkodnak,
nincs helye a valódinak.
De vannak boldog hamisságok,
és hamis boldogságok,
és fénytelen hullócsillagok,
miknek íve alatt nem kívánnak semmit,
mert láthatatlanok!