Épp időben

Igazából most jöttem rá, hogy mindig egyszerűbb a fájdalomból negatívat írni, mint úgy pozitívat, hogy ha fáj is, de megőrzöd soraidban a reményt. Azt hiszem ez az a kihívás, amit még sosem teljesítettem eddig - vagy csak ritkán. Most legalább eljutottam a felismerésig.

Napforduló

Fordítgatom itt a kernelt,
aztán ki tudja,
holnap nem engem forgatnak e síromba?

Nem engem talál meg egy szálkereszt lövedéke,
s nem engem tör meg egy hadsereg küldönce,
végül ne engem vonjanak eszmékért kérdőre.

S ha az eszmék elbuknak,
nem én leszek e hervadt rózsája szeretőmnek,
s szeretőm özvegye romlott temetőknek?

De ha majd kilövik alólam az igazságot,
megint kezdődik elölről,
s a történelem mint a Metaxa reklámban a Nap.

Megáll majd nyugaton.

Egyszer

Egyszer van minden,

egyszer lesz úgy ahogyan,

soha többé már.

Idő előtt

(Infinitio et bsurdum)

Egyes tanak szerint,
minden ember céllal születik,
ki-ki ékes és ki-ki elrettentő
példaként.

Mikor megszülettem,
irigy lehetett rám a halál,
mert most, hogy kiölte belőlem a tartást,
elégtétellel nézi haláltusámat.

Csak egyre nem gondolt a művész Úr:
Idő előtt csak azt teszik el láb alól,
aki túl méltó akadály ahhoz,
hogy még a kaszás is kikacagja!

De a kedves művész Úr nem gondolta,
hogy rövidre nyírt pályaívem egy vele
sokkal újrakezdődőbb kihívást fog jelenteni,
nem egyszerűen végzetem, hanem épp új kezdetem

Zálogaként.

Ha lehet hinni a jövőnek,
és az élet igazságosságának,
akkor ez az élet mint 1.0,
csak a bölcsője az igaz eljövendőjének.

Így kedves művész Úr,
azok az Eónok amik köztünk váltanak valutát,
időben már hiába veszed készpénznek,
anyagi világunk szinguláris mivolta végett -

Még találkozunk.

Hogy milyen szereposztásban - mindegy,
Minél nagyobb különbségeként az igaznak,
annál nagyobb kísértőjeként a hazugnak - leszek,
úgyhogy kedves művész Úr, nem kell engem a falra festeni!

A kauzalitásnál is van nagyobb erő.
Ez mozgatja az anyagokat oly módon,
hogy legtöbbször csak utólag derül ki,
mi volt az oka az okozatnak, előre ritkán.

Szóval kedves művész Úr,
a cél amiért lettem itt eme predesztinált 1.0 -ban,
ugyanaz az őszinteség és tiszta lelkület akart lenni,
amire te olyan irigy lettél.

A túl fényes csillagok roskadnak csak igazán
fekete lyukká, hisz csak azokat bántja leginkább a kudarc.
Túl mélyen élték át az életüket ahhoz, hogy megszabaduljanak tőle,
inkább megállítják magukban az időt véges-végtelen terhükkel.

Felismerés a sikerről

A sikerhez soha nem vezetett kényelmes út.

A vers mint könnyed

A vers mint könnyed,

végül a felszínre tör,

és átformálja.

Legyél ám bárhol

Legyél ám bárhol,

Legerősebb fegyvered,

önmagad marad.

Konteó: Amikor a puszta léted a cél

Amikor a puszta léted a cél,
nem kell már internet sem.
Sem közösségi média,
sem adatvédelmi irányelvek.

Eljut a kontroll egy olyan szintre,
hogy lényed lesz csak a lényeg,
minden mit érzel és gondolsz,
nyitott könyvvé válik végleg.

Gépek egész sorozata alkot rólad profilt,
kiterítve lelked egy monitorra,
min porcikáid minden részlete,
elemzésre és kiértékelésre kerül.

Amikor a puszta léted a cél,
már nem számít emberi értéked,
hasznod mint a haszonállatoké,
hogy mit és mennyit termelsz.

Már nem vagy önmagadé.

Tettek erdején

Utánad indultam megtalálni általad a fényt, mi most telis-tele van sötétséggel, ijesztő szempárokkal és árulkodó csenddel - hogy nem vagy mellettem. Átverekedtem magam a legfélelmetesebb fák tövében, hol gomba mód előbújtak mérgező gondolataim, ahol az állati ösztön diadalmas csak, mígnem elértem az ösvényt - végre.

Félúton feléd,
fagyott lábnyomaidon,
félve lépkedek.

Követtelek amíg láttam az irányt, de már rég elvesztettelek s kérdeném mi van veled? De félek, hogy már többé nem felelsz. Még követlek, néha utánad kiáltok. Reményem hol diadalmas hol vereség – kudArc, mely néha megkönnyez.

Túl nagyot kísért,
ki múltjából kényszerül,
majd felrepülni.

Míg épp szárazak szemeim egyre sietősebbre veszem az iramot. Felettem Napisten, körülöttem múltam s csak lábnyomaid jövőm. Vajon meddig érnek?

Hangom távolba,
lényem a ködbe vész el,
csak a Nap ragyog.

Lépkedek, már – már rohanok, lélekszakadva futok ám az éjjel őre lassan feltartóztat, elér az esti félhomály, jönnek a lidérc félelmeim mikkel már nem marad erőm szembenézni. Meg-megállok hangosan kapkodom a levegőt minden vad engem követ várja a megfelelő pillanatot. Ám egyszer csak elillannak, kitisztul előttem a táj a vad zöld lombok felől fény ereszkedik elém mint káprázat a délibábban meglátom benned kit egész életemben vártam.

Megérkeztem hát,
és lett mint volt megírva,
a halál vitt fel.

A szavak

A szavak mik csak akkor nyújtanak ölelést,
mikor kebléhez ki húz már nem érez irántad,
mikor szemében érted a tűz már nem lázad,
és hibbant pillanatában sem érted kiált már.

A szavak mik akkor válnak hűséges barátainkká,
mikor hűséges barátaink már nincsenek többé,
a fényképeket összetépnénk,
és felárba számolják az élvezetet a sarkon.

Igen azok a fránya szavak lesznek utolsó menedékeink,
ha a nyikorgó ajtót nem olajozza többé vágyottaid lábnyoma,
ha a holt lelkeket akarjuk megérteni a könyvtárban,
és tudást többé nem szerezhetünk máshol.

A szavak a kulcs ismeretlen tartalmú írásokhoz,
mikben sokszor több van mint harmatgyenge életedben,
a könyvek nem kiáltanak hangosan és nem fröcsögnek fórumokon,
mélyen tisztelik távolságod mit csak olvasva győzhetsz le.

Hogy majd a napon amikor nem lesz már annak se értelme,
kezed íróeszközt vagy klaviatúrát ragadva tintába üvöltse
fájdalmát vagy billentyűkbe üsse - utolsó reményeddé téve,
hogy valaki majd olvasva megismer és feltámaszt sírodból.

Úton a belső béke felé

A fiatalság oltáránál,

leteszem a kardom,

nem harcolok többé se mellette se ellene,

hagyom, hogy az vigyen tovább,

ami őt is definiálja,

az idő.

Újratervezés

Lehet nincs elég szó a kifejezésre,
mi most a cél a semmin lebegéssel,
és a jövőt mit kényszerűen elérünk,
vajon az lesz e amit elképzeltünk?

Most még kegyes türelmünk ringat az idő,
de majd ugyanez üti utolsó óránk,
kellően felkészültünk e, hogy fogadjuk,
e kényszerűen biztos halált?

S vajon, ha képzeteink elillannak,
mikor a valóság végül túl közel kerül,
óv e minket bárki a feledéstől,
ha már nem leszünk többek csak mint elmúlás?

S ha el is múlunk és kísértünk majd mint szellemek,
leszünk, vagy mindvégig azok voltunk,
vagy mielőtt végleg kimúlik belőlünk a szellem,
felébredünk és rá is, mit mulasztottunk?

Mindössze egyszer hibázhatunk,
akárki akármit mond ahogy csak egyszer is élünk,
lehetnék e én valaki legjobb tévedése,
vagy gyökértelen s virágtalan elmúlok?

Tetteink ugyan örök nyomot hagynak,
de érzéseink halhatatlanok,
s csak a magány fűzne szorosan derekához?
Mint Szókratész kelyhét az igaztalan halálhoz?

Mennyi kérdőjel mennyi kérdés,
míg vakon hittem a válasz mindig ott van körülöttünk,
s most nem mondja senki lesz e nem lesz e,
érkezés a célhoz a jobb oldalon.

Végszó vagy aminek gondoljátok

 Onnan fogod tudni, hogy életed révbe ért, hogy már nem félsz a haláltól.

Zsákutca

Mentem az úton, amit barátoknak és hozzátartozóknak hitt útitársak tapostak velem. Végül emberöltőm felére kiderült, hiénák hangos vihogása és farkasok hideg vonyítása kísértett csak álmomnak hitt valóságomban.

Azt hittem látok,
de mindent csak álmodtam,
meg se születtem.

Aztán ahogy fogyott az út, az illúziók mögül előbújtak feleim igaz arcai, megmutatták, hogy a hitet miként lehet lerombolni s felépíteni belőle Bábel tornyát.

Bábel tornyában,
ki-ki a maga útján,
végleg eltévedt.

Hanem csak egy igaz örök igazság létezik, mit mindenkor tudunk, hogy be fog következni, s az a könyörtelen végzetünk.

Mint a borostyán,
az öreg házfalakon,
a halál ellep.

Ha már minden kötél elszakadt

Ha már minden kötél elszakadt,
és zuhansz -
és csak a remény ordít belőled,
valaki elkapjon -
karjaim készen állnak,
a nehézségi gyorsulás terheivel együtt,
örökre megtartson.

Már ha minden kötélnek állt,
és elszakadtak mellőlünk társak,
ott leszek melletted,
s ha épp nélkülem vágysz maradni,
akkor nélküled szeretlek,
mert nekem mindegy miképp vagy boldog.

Már ha el is vesztettem nálad becsületem,
mert a bajban eltévelyedtem,
és csaló érzelmek vittek,
viharos kapcsolatok óceánján -
de te mindig ott vigyáztál a partok szélén,
s jelezted a hazaút irányát.

Már ha nem is emlékszel rám szívesen,
mert épp úgy kisiklott életed mint az enyém,
s egy részét pont nekem köszönheted,
de legbelül tudod - hisz érzed,
amikor megszerettelek,
őszintén kívántuk egymást.

Ha már minden kötél elszakadt,
és zuhanok,
és csak a remény ordít belőlem,
valaki elkapjon,
karjaid készen állnak -e,
a nehézségi gyorsulás terheivel együtt,
örökre megtartson?

Kendő az ablakból

Ha már nincs szükséged versekre,

mert megtaláltad a boldogságot

és a hová tartasz úgy vonz magához,

mint ahogy taszít a honnan jöttél,

rájössz majd onnantól csak ez számít.

Ha valakinek fontos vagyok

Nem tudom, de ha valakinek fontos vagyok, nem kifogásokat keres ellenem, hanem érveket mellettem.

Melyik rosszabb

Féljük a halált,

kíntól terhes életünk,

meg tűrjük csendben.

Már egy ponton túl,

a halál a kín felett,

inkább megváltás.

Még magadat se

A fájdalom önzővé tesz,

megtanít nem szeretni senkit,

még magadat se.

The Devil

The Devil in you,

who exists because my sins,

the prayer to me.

Költői kérdés

Mennyi ember boldogságáért áldozták fel az enyémet?

Perszephonét Hádészra cseréltem

Ha van fekete lyuk mely mindent elnyel,

akkor van szív mely mindent eltaszít magától.

Van kvazár hol a szerelem bezár,

és holló kinek sose kár.

Átkonvertálva a többedik verzió

Létezik egy szint,

ami fölött és alatt,

erőtlen a szó.

Holt időmben

Holt időmben a nincs között,

bosszúvágyak alá temetve,

hangod hallom értem kiált,

lassan újra dobban a szív,

elindul a vérkeringés -

és elhiszem, hogy végül megérte:

Mert megtaláltál!

Türelmem kihűl

Türelmem kihűl,

mint fagypont alatt válik,

csorgó vízből jég.